Mi is az a tüzzománc?
A zománc szó a mai köznyelvben különböző bevonatokat jelöl,
ezek azonban összetétel és felhasználás szempontjából eltérőek
egymástól. A tűzzománc gyakorlatilag egy nemes bevonat a fémen,
amely részleges vagy teljes felolvadás (424 Celsius fok felett)
útján keletkező, üvegszerűen dermedt, szervetlen, főleg oxidokból
álló massza. A tárgyakat gyakorlati és dekoratív célból is zománcozhatjuk.
Az iparművészeti tűzzománcozásban a főbb hordozó anyagok (fémek):
a nemesfémek, vörösréz, a bronz, a zománcozó-tombak és egyes technikáknál
az öntöttvas és az acél.
A tűzzománc történetéről...
A tűzzománcot és annak mai értelemben vett alkalmazását csak az ie. XVII.
századtól lehet bizonyítottan kimutatni az egyiptomi leletekből.
A valódi tűzzománc akkor alakult ki ténylegesen, amikor a rekeszbe
töltött üvegport kellő hőfokon hevítve simára olvasztották.
A görögök minden bizonnyal az egyiptomiaktól vették át a tűzzománcozás
technikáját, de azt továbbfejlesztve olyan egyedi sajátosságokkal és
eredeti eljárásokkal gazdagították, mely lényegesen eltér attól.
Kifinomult művészetükre jellemző, hogy megjelent a domborművű tűzzománc
alkalmazása is. Ezek a tárgyi emlékek ugyan nagyon ritkák, de
különlegességüknél fogva feltétlenül említést érdemelnek. E tűzzománc
eljárás legjellemzőbb motívuma a madárábrázolás aranylemezen,
világoskék és fehér színekkel díszítve.
A tűzzománc művészet a Római Birodalom kelta őslakosságú területein
terjedt el leginkább. A XIII. században kereskedelmi célokra dolgozó
ötvösközpontok alakultak ki Európában, melyek közül a leghíresebbek
az itáliai Velencében és a franciaországi Limoges-ben működtek.
Magyarország mindkét központtal kapcsolatban állt és a királyi
udvarban a magyar ötvösműhelyekben is készültek a műremekek.
A XV. század elején addig ismeretlen tűzzománc technika honosodik
meg hazánkban, amely a "magyar sodrony" néven európai hírűvé válik.
Fő motívumai növényeket ábrázolnak, mely lehet virág, levél,
csavart indák vagy ritkábban gyümölcs.
Török Ibolya jegyzetei alapján